Tevecsikók születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Az elmúlt két hétben két kétpúpú tevecsikó (Camelus bactrianus) született a Nyíregyházi Állatparkban.

A legifjabb teveutód kedden jött világra, a Zsigmond névre keresztelt csődör tizenkét hónapnyi vemhesség után született meg és lett tagja az ország legnépesebb, tizenöt tagot számláló tevecsapatának – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park osztályvezetője, szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Zsigmond – csakúgy, mint két héttel korábban született, szintén hímivarú testvére – vakító fehér bundával jött a világra. A tevecsikó ideje nagy részét még az anyja mellett tölti, de már ismerkedik otthonával, az Ázsia élővilágát bemutató kifutórendszerrel, valamint a csapat többi tagjával. A jelenleg harminc kilogramm súlyú állat hosszú, vékony lábaival és aprócska púpjaival egyelőre jóval elmarad a felnőttek méretétől, ám ha megnő, testtömege elérheti majd az ötszáz kilogrammot.

Az Ázsia sivatagos részein őshonos, nagyobbrészt már háziasított állatfaj kiválóan alkalmazkodott élőhelye szélsőséges időjárási körülményeihez, kitűnően viseli a forróságot és a fagyot, illetve víz- és táplálékhiányt is. A közhiedelemmel ellentétben a baktriánnak is hívott tevefaj púpjaiban nem vizet, hanem zsírt raktároz, amelyből energiát képes nyerni hosszú vándorlásai alatt. A kis csikónak egyelőre nincsenek púpjai, de ahogy elkezdi raktározni a zsírt, hamarosan púpjai is látszódnak majd.

Forrás: MTI