Növelte árbevételét a nyíregyházi Realtherm Kft.

Növelte nettó árbevételét a műanyag nyílászárókat előállító nyíregyházi Realtherm Kft., a cég 2015-ben 1 milliárd 454 millió forint, tavaly pedig 1 milliárd 831 millió forint árbevételt ért el. A vállalkozás az MTI-hez kedden eljuttatott gazdasági adatai szerint a cég adózott eredménye némileg csökkent a tavalyelőttihez képest: 2015-ben 194 millió, 2016-ban pedig több mint 168 millió forintot tett ki.

A jelenleg 62 munkavállalót foglalkoztató társaságot 1993-ban családi vállalkozásként alapították, majd egy 2002-es profilváltás után kezdtek el  nyílászárókat gyártani. Jelenlegi gyártócsarnokukat 2011-ben építették fel Nyíregyházán mintegy 250 millió forintból. A mintegy 2 ezer négyzetméteres csarnokot 2016-ban majdnem kétszeresére bővítették, valamint logisztikai célokra és raktározásra szolgáló üzemrészt alakítottak ki. Emellett a gyártáshoz szükséges gépfejlesztést hajtottak végre, melynek során a legmodernebb gyártósorral szerelték fel az üzemet.

Az ingatlanfejlesztés közel 250 millió forintba, a géppark pedig több mint 1,7 millió euróba (530 millió forint) került. A társaság a gépsor beszerzéséhez csaknem 364 millió forintot nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatán. Az ablak- és ajtógyártás területén tevékenykedő Realtherm Magyarország termékeiből az utóbbi években egyre többet exportál, az egyik célország például Szlovákia lett. A cég távlati tervei között az irodáknak otthon adó épület fejlesztése és bővítése szerepel.

Forrás: MTI

Fejleszti mátészalkai telephelyét a japán Hoya szemüveglencse-gyártó

Saját erőből, közel 200 millió forintból fejleszti telephelyét a japán tulajdonú Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. Mátészalkán – közölte a társaság elnök-vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

Tóth István elmondta, egy 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületet építenek fel, amelyben részben raktárakat, szociális helyiségeket, valamint irodákat alakítanak ki. Az idén induló fejlesztéssel elsősorban az 1050 dolgozója számára szeretne jobb munkafeltételeket biztosítani a japán multicég. A mátészalkai leányvállalat havonta 500 ezer darab műanyag és üveglencsét gyárt és értékesít, a nyilvános adatok szerint nettó árbevétele 2015-ben 13,5 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladta az 1,1 milliárd forintot. Tóth István emlékeztetett, 2012-ben több mint 2 milliárd forintos beruházással megépült a mátészalkai speciális Rx-labor, így ettől az időponttól kezdve látják el különleges minőségű műanyag szemüveglencsékkel az európai piacot.

A cég munkavállalói létszáma az elmúlt néhány év alatt ötszörösére nőtt. A több mint ezer munkavállaló nagyobb része saját dolgozó, csaknem kétszáz embert pedig bérmunkában foglalkoztat a Hoya – tette hozzá az elnök-vezérigazgató. A Hoya Corporation a világ három legnagyobb szemüveglencse-gyártó multinacionális vállalata közé tartozik. A Mátészalkán gyártott szemüveglencséket nagyrészt Európában értékesítik, a magyar piacon ötven százalék feletti részesedése van a japán multicégnek.

A Hoya 1999-ben vásárolta fel a Buchmann-csoportot, így a mátészalkai gyár is a japán lencsegyártó vállalat tagjává vált. A cégcsoportnak több mint 100 leányvállalata és egysége működik szerte a világon, és több mint 34 ezer embert foglalkoztat.

Forrás: MTI