Színházi Világnap

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Isabelle Huppert idei üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz. A színésznő hangsúlyozza: a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. “Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren” – írja a művész.

A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen április 2-ig 26 előadást mutatnak be. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be, a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét. Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.  A budapesti Játékszín Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatóval és kulisszajárással várja a nézőket.

Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.

Forrás: MTI

Ünnepi programok a tiszadobi Andrássy-kastélyban

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyarországi és európai következményeit bemutató új időszaki kiállítással, kardvívó bemutatóval és filmvetítéssel várják az érdeklődőket március 15-én a tiszadobi Andrássy-kastélyban.

A nemzeti ünnepen délelőtt 10 órától először a gyerekek vehetik birtokban a nemrégiben teljesen felújított történelmi kastélyt, az itt megnyíló játszóházban kokárdát, huszárcsákót, pártát és zászlót készíthetnek – közölte Balogh Tamás programszervező az MTI-vel. Délután egy órakor nyílik meg az Unokáink leborulnak című kiállítás, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc európai és magyarországi következményeit foglalja össze. A nyíregyházi Jósa András Múzeum anyagából készült tárlat tizenhat tablón dolgozza fel a szabadságharc utáni eseményeket.

A megnyitót követően a Simonyi Óbester Magyar Szablyavívó Iskola bemutatóját láthatják az érdeklődők, majd A szép akasztott című dokumentumfilm vetítése következik az ünnepi programban. A Lakatos Iván által rendezett alkotás Gróf Andrássy Gyula különösen gazdag életútját mutatja be.

Március 15-én a kastély látogatása díjmentes, a tárlatvezetések 9.30 és 15.30. között óránként indulnak – tette hozzá Balogh Tamás.

Forrás: MTI

i> Tiszadobi Andrássy-kastély

 

A Castel Felice című színdarab bemutatója Nyíregyházán

Castel Felice
Castel Felice színdarab bemjutatója

Illyés Ákos a férfi, Jenei Judit a nő, Kosik Anita a szépség, Pregitzer Fruzsina az öregasszony, Széles Zita a hölgy, Dengyel Iván az öregember, Tóth Károly a vándor és Vicei Zsolt a szemüveges szerepében (b-j) Hamvai Kornél Castel Felice című történelmi színdarabjának próbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2017. március 1-jén. A színdarabot március 4-én mutatják be Göttinger Pál rendezésében. MTI Fotó: Balázs Attila

Idén is megrendezik a Táncfarsangot

Idén is megrendezik a Táncfarsangot Nyíregyházán: február 20. és 22. között hat zenés-táncos előadást láthat a közönség a Móricz Zsigmond Színházban.

Kirják Róbert, a teátrum ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Nemzeti Táncszínházzal közösen szervezett, háromnapos programon a korábbi éveknél is színvonalasabb produkciókkal várják a nézőket. Február 20-án az ExperiDance előadásával indul a 14. Táncfarsang, a Szenvedélyem, Velence című produkcióban a karneválok hangulata elevenedik meg a színház nagyszínpadán. A Krúdy Kamarában a PiroTap Productions Tap Evolution című előadásában az amerikai sztepptánc kialakulásáról és jelenlegi helyzetéről kaphatnak képet a nézők.

Másnap a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger közös produkcióban állítja színpadra az Anna Kareninát, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium táncnövendékeitől pedig a KONTAKTPONTOK#muveszeti című zenés-táncos darabot láthatja a közönség. A táncfesztivál utolsó napján a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei a West Side Story “újraértelmezését”, a Jazz Side Storyt mutatják be, a TranzDanz pedig Deja Vu című produkcióját hozza majd el Nyíregyházára. A teátrum vezetője megjegyezte, hogy a társulat gőzerővel készül két következő bemutatójára. Michael Frayn komédiáját Függöny fel! címmel mutatják be szombaton, a gyerekek pedig február 10-én láthatják először Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékát.

Forrás: MTI

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Böllérek versenyeznek szombaton Napkoron

Számos főzőcsapat méri össze ügyességét a 16. Nemzetközi Böllérversenyen szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron.

Az itthonról és a határon túlról érkező csapatok először szúrási, vágási és feldolgozási technikáikat mutatják be a nagyközönségnek, majd a népi hagyományoknak megfelelően készítik el a disznótor finomságait, a hurkát, kolbászt és toroskáposztát – ismertette Támba Miklós, a rendezvény főszervezője az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

A böllérversenyre eddig tizenhat csapat jelezte részvételét, de a helyszíni nevezésekkel akár húsz-huszonkét csapatosra is duzzadhat a mezőny. Elmondta, a napkori Napkorona Udvarházban megtartott esemény szombat kora hajnalban a disznók levágásával kezdődik. A hentesek választhatnak, mangalicát, vagy hússertést vágnak, a versenyben azonban csak azok vehetnek részt, akik mangalicát dolgoznak fel.

A böllérek munkáját szakértő zsűri bírálja el, akik több kategóriában zsűrizik a versenyzőket: keresik majd a böllérek legjobbját, a legjobb hurkát, toroskáposztát, kolbászt, fogópálinkát, forralt bort, a közönség pedig a legnépszerűbb csapatot választhatja ki. A kísérőprogramok keretében fellép Igrice Néptáncegyüttes, Kaplonyi Asszonykórus, valamint napkori Mártogatós Néptáncegyüttes is. A szervezők szombat reggeltől félóránként buszjáratokat is indítanak a nyíregyházi autóbuszállomásról Napkorra.

Forrás: MTI

 

A Játékvarázs Tanoda Kállósemjénben

Játékvarázs Tanoda Kállósemjénben
A Játékvarázs Tanoda Kállósemjénben

Elvont fogalmak kialakítását segítő kártyajátékot játszanak gyerekek a közösségi házban működő Játékvarázs Tanodában, Kállósemjénben 2016. december 12-én. A 2013-ban alakult tanodába 65 általános iskolás gyermek jár elsőtől a hatodik osztályig. A programban a gyerekek logikai, önismereti, siker- és kudarctűrő, valamint problémamegoldó képességeit fejlesztik. A Tanoda Hálózathoz tartozó Játékvarázs Tanodát a Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület tartja fent. MTI Fotó: Balázs Attila

Adventi koncert a tiszadobi Andrássy-kastélyban

Adventi koncertet rendeznek szombaton a 2,2 milliárd forintért felújított, egy éve látogatható tiszadobi Andrássy-kastélyban.

Andrássy-kastély Tiszadob
Adventi Koncert 2016, Andrássy-kastély

Szabó Péter, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. által működtetett kastély létesítményfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a koncerten a Allegra vonósnégyes lép fel. A hangversenyre érkezők megtekinthetik a Bronzkori leletek a kastélyból című időszaki régészeti kiállítást is. A létesítményfelelős szólt arról, hogy a felújított és a látogatók előtt tavaly decemberben megnyitott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kastélyt eddig már több mint 30 ezren keresték fel. A jövőben további kulturális rendezvények, kiállítások és koncertek szervezésével igyekeznek növelni a látogatók számát, a most készülő intézményi költségvetés lehetőségei szerint határozzák majd meg a 2017. évi programsorozatot.

Az 1880-1885 között épült, 2700 négyzetméter alapterületű kastélynak a belső berendezései az I. világháború alatt szinte teljesen megsemmisültek, az épület a II. világháború után állami tulajdonba került, 1950 és 2007 között gyermekotthon volt benne. A felújításához a Szabolcs megyei önkormányzat több mint 1,7 milliárd forint európai uniós támogatást kapott, félmilliárd forintot pedig kötvénykibocsátásból adott hozzá. Az összegből teljesen rendbe tették az épület külső és belső terét, korszerűsítették tetőzetét, víz- és csatornahálózatát, gépészetét és korhű bútorokat vásároltak. Felújították a kastély 15 ezer négyzetméteres angolparkját is.

Forrás: MTI, Tiszadob.info