Négyszáz millió forintos technológiafejlesztés a nyíregyházi Szuro-Trade Kft.-nél

Fejlesztette terményszárítási technológiáját a mezőgazdasági szolgáltatásokkal és kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó Szuro-Trade Kft., a 403 millió forint értékű, részben a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával megvalósult beruházást pénteken adták át Nyíregyházán.

A cégcsoport mandabokori terményszárítójában tartott ünnepségen Szurovcsák András ügyvezető-tulajdonos elmondta, az üzemben bevezetett egyedülálló terményszárító technológia segítségével külső energiaszükséglet nélkül szárítják a terményeket, a gabonafélék magvait, a szárítás során keletkező hulladékot pedig fűtőanyagként használják fel. A beruházáshoz 219 millió forint pályázati forrást kapott a társaság a Norvég Alaptól – tette hozzá az ügyvezető. A terményszárító üzem 27 ezer tonnás tárolókapacitással rendelkezik.

A társaság honlapja szerint a Szuro-Trade Szabolcs-Szatmár-Bereg megye huszonöt legnagyobb cége közé tartozik, elsősorban mezőgazdasági terménykereskedelemmel, szárítással, szállítással és exportálással foglalkozik, telephelyei vannak többek közt Nyíregyházán, Demecserben, Beszterecen és Dunaföldváron is. A nyilvános adatok szerint a cégcsoport nettó árbevétele 2014-ben 9,1 milliárd, 2015-ben pedig 7,6 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye a három évvel ezelőtti 206 millió forinttal szemben 2015-ben 193 millió forint volt.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?