Megújul a Bencs-villa Nyíregyházán

Felújítják Nyíregyháza egyik legimpozánsabb épületét, a Bencs-villát. A mintegy 275 millió forint értékű, uniós támogatású beruházás a napokban kezdődik – tájékoztatta közleményében a megyeszékhely önkormányzata szerdán MTI-t.

Az 1927-ben épült, jelenleg kulturális központként és vendégházként használt villa fejlesztését a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TTOP) pályázata keretében végzik el. A beruházás során a földszinten olyan teret alakítanak ki, amely nagyobb közönséget is be tud majd fogadni, így lehetőség lesz akár kamaraszínházi előadások megtartására az épületben. A villában korhű kávéház, társalgó és lakosztályok is lesznek, ezzel lehetőség nyílik kulturális, tudományos és művelődési emlékek kiállítására. A jelenleg még beépítetlen padlástérben műterem várja majd a látogatókat, a projekt fontos része továbbá a villa kertjének visszaállítása eredeti állapotába.

A beruházás célja, hogy a villa igazi művészeti alkotóhellyé váljon, amelynek működésébe országosan elismert írók, festők, zenészek is bekapcsolódhatnak. A munkálatok befejeztével a Bencs-család életét, munkásságát tárlaton keresztül ismerhetik majd meg a látogatók úgy, hogy a korabeli nagypolgári élet jellemzőit a berendezési tárgyakban is megjelenítik – közölte az önkormányzat. A villa eddig kiállításoknak, előadó esteknek és konferenciáknak biztosított helyszínt, a felújítás idejére bezárják.

Bencs Kálmán (1918-1934) tizenhat évig, 1918 januárjától haláláig volt Nyíregyháza polgármestere. A család villája Várallyai Tibor építész tervei alapján épült kilencven évvel ezelőtt.

Forrás: MTI

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>